2013. márc. 29.

Hírek, könyvmegjelenés Sylvia Day: Entwined with you (Crossfire sorozat 3. kötet)

Sylvia Day: Entwined with you (Crossfire sorozat 3. kötet)


A Crossfire sorozat 3. kötetéből egyre több részlet olvashatunk, a szerző honlapján. Néhány napja újabb kedvcsináló került fel a nonlapra. A részletek az alábbi linken tekinthetőek meg:
http://www.sylviaday.com/category/snippet

2013. márc. 16.

Kórház, azaz a bosszúságok végtelen sora

Mininovella a való életből 2.4

 

Második nap




Másnapig csak izgulni tudtam, Emma csak délelőtt tudott telefonálni. Érdekes dolgokat mesélt.....
Mikor betolták a műtőbe, hamarosan jött egy doktornő, akivel korábban már találkozott.  Emma nála járt a kórházban az altatást/érzéstelenítést megbeszélni. Emmát már epidurálták máskor is, tudta mi fog következni, ezért annyira nem izgult. Na ezek után nagy meglepetés volt, hogy a "kedves" doktornő háromszor próbálta meg beszúrnia tűt, úgy hogy előtte nem érzéstelenítették Emmát a "szokásos" lidocain injekcióval. Emma kínjában majd le ugrott az asztalról, a doktornő csak elnézést kért, és modnta Emmának, hogy lidocainnal spriccelte be a bőrét! nem szabadna fájnia, azt meg sajnálja hogy harmadszorra sem sikerült a tűt bebökni, vele ilyen még nem fordult elő, ő a kismamákat szokta epidurálni, ott mindig sikeres volt.
Nos elgondolkodtató, lehet, hogy egy vajúdó kismamának az a fájdalom, ami egy érzéstelenítő nélküli epidurálásnál meg sem kottyan, az biza egy nyugdíjas korú egyénnek (elmeszesedett csigolyák) túl sok lehet. Ebben a kórházban ezek szerint ez gyakorlat, vagy csak a doktornő spórolós?
A doktornő a 3 fiaskó után közölte, hogy semmi vész, akkor ő most szépen elaltatja Emmát! Na ez végképp kiverte Emmánál a biztosítékot. Korábban pont ennél a doktornőnél járt az érzéstelenítést megbeszélni, nem véletlenül döntöttek az epidurálás mellet, annak ellenére, hogy Emmának gerincproblémái is vannak, mivel Emmát nem lehet altatni más betegségei miatt. Megértem, hogy az orvos nem emlékezhet minden betegére, de hogy arra ne vegye a fáradságot, hogy mielőtt a beteghez nyúl, elolvassa a papirosokat, ez felháborító. Emma minden esetre közölte, hogy akkor bizony ma a műtét elmarad, ő megy vissza a szobájába csomagolni, aztán haza, elege van ebből az egészből. Erre többen felkapták a fejüket, de a lényeg, hogy hívtak egy másik altatós orvost, aki azonnal azzal kezdte, hogy érzéstelenített, majd a doktornő magyarázkodásait figyelembe nem véve, megvizsgálta Emma gerincét, majd egy jól irányzott határozott lökéssel bedöfte a tűt a gerincbe, és ment minden a maga útján.
Emma éjjel sokat szenvedett, fájt a műtét helye, hát csöngetett a nővérnek. Türelmesen várt, nem történt semmi. Majd ismét csöngetett. Türelmesen várt, nem történt semmi. Majd ismét csöngetett. Türelmesen várt, nem történt semmi. Nem, nem tévedés, nem mondat ismétlés, valóban sok csöngetés semmi hatás elv uralkodott ezen az éjjelen a kórházban a sebészeten. Emma már nem bírt feküdni -pedig epidurálást követően 24 óráig még szinte pislogni sem lenne szabad- annyira görcsölt, hát felkelt és csendesen nyögdécselt, derekát pocakját simogatva. Valamikor hajnalban előkerült az éjszakás nővér, kérdezte mi van. Nagy nehezen kapott 2 algopirin tablettát. Megáll az eszem. Az algopirin tabletta nagyjából semmit sem ér. Később Emma hosszas könyörgések után kapott végre rendes görcsoldót és ISMÉT! algopirint, de most már injekció formájában, ami valamelyest segített is. A műtét után sikeresen váladékozott Emma a sebeiből, ahogy az elő van írva. Ez fontos, hogy a seb tisztuljon. A baj ezzel csak az volt, hogy az ágynemű is koszos lett. Most derült ki ismét, hogy a tiszta ágynemű mennyire nagy kincs. Emma kértre, hogy "almozzák" újra, ha lehet nem feküdne tovább  vér és váladék tengerben. Immáron a nappalos nővér közölte, hogy bizony tiszta ágynemű az nincs, talán dél után hoznak frisset, akkor ESETLEG HA JUT! kaphat tiszta lepedőt.  Mit volt mit tenni, Emma szép csendben szenvedett a kosztengerben. Később belázasodott. Lázcsillapítónak ismét algopirint akartak adni, de ezt már Emma kerek perec visszautasította, valami hatásos gyógyszert követelt. Végre kapott cataflam-ot, ami használt is. Elsőre is ezt, vagy valami hasonló kaliberű gyógyszert kellett volna kapnia. Az algopirint Emma amúgy is úgy eszi egy egy fejfájás esetén, mint más a cukorkát. A délutáni látogatáskor Emma panaszkodott, hogy éhes. Na ezt nem csodáltam, hisz 3. napja nem evett semmit, a belei is üresek voltak a műtét miatt.
 Gondoltam leszaladok a büfébe, de a dokija épp akkor futott be, és elhívta Emmát egy gyors ellenőrzésre. Emma kis csomagokkal a kezében mosolyogva jött vissza, közölte minden rendben van. A kis csomagokról kiderült, hogy steril, nagy méretű géz lapok, amiket Emmának kell cserélgetnie, minden modsó látogatást követően. Emma gyorsan eldugta a szekrényébe a kis csomagokat, mert a doki úgy adta oda Emmának ezeket, hogy úgy vigye a szobájába, hogy más meg ne lássa, mert szólnak érte. Ki érti ezt....
A fene vigye el... már megint ott tartunk, hogy nincs gyógyszer, nincs ágynemű, nincs kötszer...
Leszaladtam gyorsan a büfébe, hogy vegyek egy kis cukorkát, amit Emma szopogathat, amúgy is roppant édes szájú. A büfébe nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy 2 árkategória van. Az egyik a betegek/látogatók a másik a kórházi személyzet számára. Minden termék esetén minimum 20-30 forinttal volt olcsóbb a személyzeti ár. Na ez nálam verte ki maximálisan a biztosítékot. A kórházakban, rendelőkben amúgy is kihasználják az ember kiszolgáltatottságát, nagyon drágák a büfék, de ez a fajta "dotálása" a személyzetnek már a pofátlanság határát súrolta nálam. A rablás kategóriás árakra példák: Nógrádi ropi a közértben 40-50 Ft, a munkahelyemen automatában 80, a kórházban a büfében 130; egy 85 grammos cukorka 400 Ft. volt.
A kórház bejáratánál működik a patika. Benéztem ide is, Emmától korábban elvéve az egyik gézcsomag csomagoló anyagát, amin az gézlap specifikációi voltak. A patikusnak átadva ezt, kértem hogy ilyen, vagy hasonló méretű gézlapot adjon. Szó szerint buta fejjel nézett rám, hogy mit is akarok.... basszus, hát nem neki kelene tudni értelmezni a feliratokat a papiroson, gondolná az ember, mégis csak ez a szakmája, több ilyet lát, látott mint én. Hát tévedtem. Elvéve tőle a csomagolást én silabizáltam ki, hogy nem vágott szélű 150*200-as gézlapok kellenének. Na mit ad isten, 10*10 méretű vágott szélű volt a legnagyobb amit kapni lehetett. Végül kiderült, hogy ha a patikus nem a számítógépet nézi bambán, hanem oda megy, ahol ezeket tárolják, akkor mégis csak akad valami ami hasonlít arra ami nekem kellene. Vettem egy csomaggal próbából. Érdeklődtem még, hogy a cukor mentes VIVIL cukorka mennyibe kerül. Közölte, hogy majdnem 900 FT. Majdnem dobtam egy hátast. Számlát kértem a kötszerről, ami kb. 120 Ft. volt. A patikus megjegyzete hogy ENNYIRŐL? Mi van? Mi az hogy ennyiről? Először is. Blokkot ugye mindenképpen ad. Másodszor az egészség pénztárba 10 Ft-os blokkot is elszámolok, ezért tartom. Nekem ne akarja senki meghatározni, miről milyen számlát kérek. Harmadszor, szájhúzás nélkül kellene a blokkot/számlát kiadni, nem fáj az a + néhány gomb megnyomás míg rögzíti az adataimat a számlán! El is döntöttem, hogy másnap benézek ebédi időben a munkahelyemnél található patikába, hátha ott kapok megfelelő kötszert.
Hogy valami pozitív is legyen a napban, a kórházzal szemben lévő kis maszek boltban valóban csekély felárral -a nagy bolthálózatok árához képest- sikerült ízesített teát beszereznem Emma számára, mivel a kórházi tea szinte ihatatlan, amit meg előre vitt magával (buborékos ital) azt most nem fogyaszthatta.
Immár csomagokkal felszerelkezve tértem vissza Emmához, akinek miután elmeséltem az elmúlt fél óra történéseit, csak nevetgélni tudott azon, mennyire felbosszantottam magam megint. Legalább vidáman hagytam ott éjszakára. Rám még egy hosszú, másfél órás út várt hazáig, a fél városon átvillamosozva. 
Kedves Városvezetők! Tessenek már tenni valamit az ügy érdekében, hogy az egyébként és állítólag favorizált 3-as villamos vonalán ne csak füldugóval (éktelenül sivít szinte végig a villamos kereke ahogy nagy rázkódások között 12,5 Km/h sebességgel száguld a síneken) lehessen közlekedni, ráadásul sok helyen olyan zötyögős az út, hogy még az ülésről is néha le akar szánkázni az ember. Amennyiben a sínek rendben lennének az egyébként a menetrend szerinti 37 perces a valóságban 50-55 perces utat le lehetne szerintem 25-30 percre is rövidíteni!

2013. márc. 11.

Kórház, azaz a bosszúságok végtelen sora

Mininovella a való életből 2.3

 

Első nap



Miután Emmát otthagytuk a kórházban, kicsit izgulva tértünk haza, nem tudván mit hoznak a következő napok. Másnap napközben telefonon próbáltam Emmától megtudakolni, tudjuk-e már mi a helyzet, lesz-e műtét aznap. Délután 2 körül még semmi pontos információnk nem volt, csak talányos talán válaszokat kaptunk. Mikor később beértem a kórházba még mindig bizonytalan volt a helyzet, így arról faggatóztam, hogy telt a tegnapi nap miután elmentünk, mi történt, amíg meg nem érkeztem. A kórház és a személyzete ismét meglepetéseket okozott számomra. Miután elmentünk, Emma szépen kipakolt a táskából, ismerkedett a betegtársakkal, és türelmesen várt, mást nem tehetett. Még mindig nem vehette be a béltisztítót, aminek az orvosa előírása szerint az első adagját délbe kellett volna bevenni. Később előkerült az osztályos orvos, aki felvette a kórelőzményeket, Emmát gondosan kifaggatta mindenről, majd elviharzott. Délután 4 felé jött a nővér, hogy gyorsan vegye be az első adag gyógyszert, majd este 6-kor beleerőltették a második adagot is, miközben az gyógyszer előírása szerint a két adag bevétele között 6 órának kellett volna eltelnie, így az éjszaka meglehetősen érdekesen és mozgalmasan telt el Emmának. Még szerencse, hogy ez a kórház kb. 30 évvel ezelőtt épült, így minden szobában volt mosdó. Emma reggelre már nagyon fáradt volt, szeretett volna kicsit aludni, de nem hagyták. Az éjszakás nővér már fél 5-kor a betegek hóna alá dugta a hőmérőt és mindenkit elzavar fürdeni. Később jöttek a nappalos nővérek, akik mindent elpakoltattak a szekrénybe, még a vizes törölközök sem maradhattak elől. Aztán jött a főnővér és ellenőrizte a rendet. Mindeközben teljesen ismeretlen fehér köpenyes emberek össze vissza szaladgáltak a betegekhez, vagy csak benéztek a szobába, majd továbbálltak. Majd eljött a vizit ideje. Emma ugyan nem számolta meg, de érzése szerint kb. 40 ember próbált egy 5 ágyas szobába bezsúfolódni -persze volt aki kint rekedt, majd egy jól koreografált tánc keretében a főorvos ágytól ágyig keringőzött, minden beteggel váltva pár szót. Az egész olyan volt mikor a 7-es buszra próbálnak felpréselődni az emberek, majd mikor megjön az ellenőr elkezd mindenki helyezkedni, akinek nincs jegye vagy bérlete, hogy a veszélyzónából kikerüljön. Mikor odaértem Emma sokat panaszkodott az egyik betegtársára, akinél szó szerint egymásnak adták a kilincset a látogatók, és egész nap nagy hangon beszélgettek vele. Próbáltam nyugtatgatni, de nehezen ment. Délután 1/2 4 köröl előkerült végre Emma orvosa is. Miközben Emmát kikérdezte minden rendben van-e én közben a dokin gondolkodtam
Én még nem találkoztam vele korábban, de így első ránézésre kellemes benyomást tett rám. Nagyon szimpatikus ötvenes éveiben járó nagy ősz bajusszal rendelkező, kellemesen puha tapintású, de határozott kezű emberrel foghattam kezet. Ha ábrándoznom kellene arról, hogy egy sebésznek milyen legyen a kézfogása, akkor a doki bácsié mindenképpen a nyerő kategóriába tartozna. Fogalmazhatnék úgy is, hogy én minden fenntartás nélkül rábíztam volna az életem, szimpatikus megnyerő személyiségű volt az orvos.
A doki közölte, hogy még nem tudja mikor mehetnek majd be a műtőbe, de ha megtud valamit, rögvest értesít minket. Kb. fél óránkét valóban be is nézett és folyamatos helyzetjelentést adott nekünk. Sajnos volt egy pillanat, amikor azt hittem mindketten kiugrunk az ablakon, mert közölték velünk, lehet, hogy elmarad a mai műtét. Elég bután nézhettünk, mire elmondta, hogy sajnos egy délelőtti műtét elhúzódott, dél helyett csak délután 2-kor tudták befejezni, így az összes műtét csúszott, az altató orvos pedig közölte, ha este 6-ig betolják Emmát a műtőbe, akkor még mehet az epidurálás, egyébként nem vállalja, a műtő személyzetének pedig este 8-kor lejár a munkaideje, ők senki kedvéért nem túlóráznak. Azért a doki próbált minket nyugtatgatni, közölte benéz a műtőbe, megnézi mi a helyzet. Úgy fél hat felé vissza jött, vidáman újságolta, nem reménytelen a helyzet, de még semmi sem biztos. Emmát végül 1/2 7 után nem sokkal, de végül is betolták a műtőbe. Az is érdekes volt, hogy előre nem tudták megmondani mennyi ideig fog tartani a műtét, az egyik orvos 20 percet mondott, a másik 2 órát, így nagyon izgulva ugyan, de végül haza mentem. Emmával még megbeszéltük, ha kitolták felhív ha tud. Másnapig csak izgulni tudtam, Emma csak délelőtt tudott telefonálni. Érdekes dolgokat mesélt.....

2013. márc. 4.

Kórház, azaz a bosszúságok végtelen sora

Mininovella a való életből 2.2

 

Bekerülés a kórházba



Emma teljes harci díszben várta már, hogy érte menjünk, hisz a kórházban lelkére kötötték, hogy fejvesztés terhe mellett legkésőbb 10:00-kor jelentkezni kell a kórházi osztályon. Mivel még mi sem jártunk ebben a kórházban, így a GPS-t beizgatva (nálunk Eszter névre hallgat) készülődtünk, hogy időben odasuhanhassunk Emmával. A vasárnapi forgalmat nehéz kiszámítani, pláne, ha ismeretlen helyre megy az ember, ezért már 1/2 10 kor a betegfelvételnél álltunk sorba. Emma gondosan előkészített kis paksamétát szorongatott a kezében, miközben az izgalom miatt fejét sűrűn tekergette, figyelte az egyre szaporodó frissen érkezettek sorát. A kórházi betegfelvétel a sürgősségi osztály mellett volt, érdekes lépcsős kialakítással 4-5 munkahelyen dolgozhattak egyszerre az adminisztrátorok. Vasárnap lévén csak egyetlen adminisztrátor ült kis kuckójában, gondosan kiteregetett újság a pulton, olvasószemüveg rajta. Látszott, hogy a reggel nyugodt lehetett, amíg az első fecskék meg nem érkeztek, és megzavarták az olvasásban. A pult mögött ülő hölgy kedves volt és gyakorlott -ez látszott a számító gépet gyorsan püfölő kezén, de mindenáron a mellettünk lévő sürgősségi osztályra akart minket küldeni. Valószínűleg az téveszthette meg, hogy a sebészetre szólt Emma beutalója. Csak sokára hagyta magát meggyőzni, hogy Emmát a 3. emelete már várják. Újabb papírosok kerültek a mappába, majd robogtunk liftet keresni. Amint átléptünk a tényleges kórházi részre azonnal görcsösen fintorogni kezdtem, olyan tömény (bocs nekem tényleg ez a szag jut az eszembe) macska hugy szag csapott meg, hogy kis híján a könnyem is kicsordult. Hűha gondoltam magamban, ha már az aulában ilyen szagok fogadnak  mi lesz az osztályon....
Nagylevegő, szájon át lélegzés... ez kicsit segített, legalább nem hánytam el magam, Emmában mégis csak illik tartani a lelket, hisz neki itt is kell maradni, ki tudja hány napig. Az osztályon már kevésbé volt büdös, talán a nővérpultnál állandóan bukón nyitva tartott ablaknak köszönhetően.
Az aulában találtunk 2 liftajtót, közöttük középen felirat: GYORSLIFT.
Na a liftekről annyit, hogy a 2 hete kilapított meztelencsiga (Limax maximus) gyorsabb volt náluk, arról nem beszélve, hogy 4-5 főt tudott 1-1 lift befogadni. Emmára és a csomagokra tekintettel mentem csak lifttel. Hazafelé a tapasztalatok alapján gyalog tettük meg a 3 emeletet
Az osztályra felérve hamar megtaláltuk a nővér pultot. Kedves fiatal nővér kezdett el velünk foglalkozni, azonnal nézte a másnapi műtéti kiírásokat, majd közölte, hogy Emma neve nem szerepel rajta. Na ez volt az a pillanat, amikor Emma tényleg ideges lett. Én minden erőmmel próbáltam nyugtatgatni, de nehezen ment. A nővér közölte, hogy üljünk le, meg kell várni az ügyeletes orvost, aki utána néz a dolgoknak. 
Közben szállingóztak a betegek. A "szerencsésebbek" azonnal ágyat kaptak, de mi még délben is ott ültünk. Emma közben hogy kissé lenyugodjon, bekapott egy kis nyugtatót, de délben már azért izgultunk, mert a következő napra ígért műtét miatt Emmának már délben be kellett volna vennie az első adag béltisztítót. Valamikor 1/2 1 után aztán végre előkerült egy nővér, aki felszólította Emmát minden előzmény nélkül, hogy válasszon szobát. Hehe, majdnem röhögő görcsöt kaptam. Ilyen előzmények után átmegyünk szállodába? Ráadásul mi a választék, mi alapján válasszunk... Valljuk be ez hülye felszólítás volt. Emma a kínálat ismerete nélkül végül beköltözhetett az egyik szobába. Az ágyat a szemünk láttára húzták át. Legalább kapott tiszta ágyneműt. Majd később kiderül, a kórházban nagy kincs volt a tiszta ágynemű, kevesek kiváltsága. A kísérőket érthető okokból kiküldték, így Emmától elbúcsúzva az érkezéstől számítva úgy kb. 3,5 óra múlva el is indulhattunk haza, és ekkor még mindig nem tudtuk másnap lesz-e műtét.....