Mininovella a való életből 2.3
Első nap
Miután Emmát otthagytuk a kórházban, kicsit izgulva tértünk haza, nem tudván mit hoznak a következő napok. Másnap napközben telefonon próbáltam Emmától megtudakolni, tudjuk-e már mi a helyzet, lesz-e műtét aznap. Délután 2 körül még semmi pontos információnk nem volt, csak talányos talán válaszokat kaptunk. Mikor később beértem a kórházba még mindig bizonytalan volt a helyzet, így arról faggatóztam, hogy telt a tegnapi nap miután elmentünk, mi történt, amíg meg nem érkeztem. A kórház és a személyzete ismét meglepetéseket okozott számomra. Miután elmentünk, Emma szépen kipakolt a táskából, ismerkedett a betegtársakkal, és türelmesen várt, mást nem tehetett. Még mindig nem vehette be a béltisztítót, aminek az orvosa előírása szerint az első adagját délbe kellett volna bevenni. Később előkerült az osztályos orvos, aki felvette a kórelőzményeket, Emmát gondosan kifaggatta mindenről, majd elviharzott. Délután 4 felé jött a nővér, hogy gyorsan vegye be az első adag gyógyszert, majd este 6-kor beleerőltették a második adagot is, miközben az gyógyszer előírása szerint a két adag bevétele között 6 órának kellett volna eltelnie, így az éjszaka meglehetősen érdekesen és mozgalmasan telt el Emmának. Még szerencse, hogy ez a kórház kb. 30 évvel ezelőtt épült, így minden szobában volt mosdó. Emma reggelre már nagyon fáradt volt, szeretett volna kicsit aludni, de nem hagyták. Az éjszakás nővér már fél 5-kor a betegek hóna alá dugta a hőmérőt és mindenkit elzavar fürdeni. Később jöttek a nappalos nővérek, akik mindent elpakoltattak a szekrénybe, még a vizes törölközök sem maradhattak elől. Aztán jött a főnővér és ellenőrizte a rendet. Mindeközben teljesen ismeretlen fehér köpenyes emberek össze vissza szaladgáltak a betegekhez, vagy csak benéztek a szobába, majd továbbálltak. Majd eljött a vizit ideje. Emma ugyan nem számolta meg, de érzése szerint kb. 40 ember próbált egy 5 ágyas szobába bezsúfolódni -persze volt aki kint rekedt, majd egy jól koreografált tánc keretében a főorvos ágytól ágyig keringőzött, minden beteggel váltva pár szót. Az egész olyan volt mikor a 7-es buszra próbálnak felpréselődni az emberek, majd mikor megjön az ellenőr elkezd mindenki helyezkedni, akinek nincs jegye vagy bérlete, hogy a veszélyzónából kikerüljön. Mikor odaértem Emma sokat panaszkodott az egyik betegtársára, akinél szó szerint egymásnak adták a kilincset a látogatók, és egész nap nagy hangon beszélgettek vele. Próbáltam nyugtatgatni, de nehezen ment. Délután 1/2 4 köröl előkerült végre Emma orvosa is. Miközben Emmát kikérdezte minden rendben van-e én közben a dokin gondolkodtam
Én még nem találkoztam vele korábban, de így első ránézésre kellemes benyomást tett rám. Nagyon szimpatikus ötvenes éveiben járó nagy ősz bajusszal rendelkező, kellemesen puha tapintású, de határozott kezű emberrel foghattam kezet. Ha ábrándoznom kellene arról, hogy egy sebésznek milyen legyen a kézfogása, akkor a doki bácsié mindenképpen a nyerő kategóriába tartozna. Fogalmazhatnék úgy is, hogy én minden fenntartás nélkül rábíztam volna az életem, szimpatikus megnyerő személyiségű volt az orvos.
A doki közölte, hogy még nem tudja mikor mehetnek majd be a műtőbe, de ha megtud valamit, rögvest értesít minket. Kb. fél óránkét valóban be is nézett és folyamatos helyzetjelentést adott nekünk. Sajnos volt egy pillanat, amikor azt hittem mindketten kiugrunk az ablakon, mert közölték velünk, lehet, hogy elmarad a mai műtét. Elég bután nézhettünk, mire elmondta, hogy sajnos egy délelőtti műtét elhúzódott, dél helyett csak délután 2-kor tudták befejezni, így az összes műtét csúszott, az altató orvos pedig közölte, ha este 6-ig betolják Emmát a műtőbe, akkor még mehet az epidurálás, egyébként nem vállalja, a műtő személyzetének pedig este 8-kor lejár a munkaideje, ők senki kedvéért nem túlóráznak. Azért a doki próbált minket nyugtatgatni, közölte benéz a műtőbe, megnézi mi a helyzet. Úgy fél hat felé vissza jött, vidáman újságolta, nem reménytelen a helyzet, de még semmi sem biztos. Emmát végül 1/2 7 után nem sokkal, de végül is betolták a műtőbe. Az is érdekes volt, hogy előre nem tudták megmondani mennyi ideig fog tartani a műtét, az egyik orvos 20 percet mondott, a másik 2 órát, így nagyon izgulva ugyan, de végül haza mentem. Emmával még megbeszéltük, ha kitolták felhív ha tud. Másnapig csak izgulni tudtam, Emma csak délelőtt tudott telefonálni. Érdekes dolgokat mesélt.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése